Hallgass a Szívedre! (Listen to Your Heart - 2010)

Danny arról álmodik, hogy sikeres dalszerző legyen, de mindennapjait kénytelen pincérként végigdolgozni egy New York-i étteremben. Egy nap találkozik egy gazdag családból való lánnyal, Arianával, akibe első látásra beleszeret, és csak később tudja meg, hogy a lány hallássérült. Ariana viszonozza Danny érzelmeit, de nehezen bír szembeszegülni erős akaratú anyjával, aki ellenzi a szegény fiúhoz fűződő kapcsolatát. Fájdalmakkal teli szerelmi történetük gyönyörű dalok komponálására ihleti a fiút, miközben egyikük sem sejti, a végzet milyen tragikus fejleményeket hoz még elébük.

Tegnap éjszaka nagyon nem tudtam aludni és a csatornák közti ide-oda kapcsolgatás közben belebotlottam ebbe a nagyon kedves és egyben szomorú filmbe. Amikor az M2-re kapcsoltam már mehetett vagy 10 perce, de még így is, hogy nem tudtam mi volt effektíve a bevezető, így is egyszerűen beszippantott a hangulat. Nem tudom megfogalmazni pontosan, hogy mi és miért, de ott ragadtam és nagyon nem bánom. Alapjáraton gyűlölöm a romantikus-drámákat, de ez a film annyira csupa szív, és jó hangulatot árasztott, hogy nem tudtam tovább kapcsolni, érdekelt, hogy mi lesz a fiatal párral. Rengetek közhellyel van tele persze és részben kiszámítható is, de amikor már azt hittem, hogy minden szép és jó akkor az utolsó fél óra cselekménye úgy mellbe vágott és olyan szintű érzelmeket hozott ki belőlem amiket el se tudtam volna képzelni amikor belebotlottam és elkezdtem nézni a filmet. Konkrétan meghatódtam, együtt éreztem, sőt nem tagadom meg is könnyeztem a befejezést. Nem szoktam filmeken sírni és most se sírtam, de könnybe lábadt a szemem rendesen. Az értékelés fura lesz mert ha "kritikus" szemmel nézem akkor a film 60%, mert nem hibátlan. Viszont ha azt nézem, hogy milyen jó volt nézni és, hogy milyen erős érzelmeket váltott ki belőlem, akkor nem is tudnám számokban kifejezni. Ha szereted a romantikus-drámák akkor mindenképpen nézd meg... ha pedig nem...nos... akkor is nézd meg, mert MEGÉRI!

UI: Az M1 oldalán December 1-ig meglehet tekinteni online.

Mr. Popper Pingvinjei (Mr. Popper's Penguins - 2011)

Tom Popper sikeres üzletember. Nem hiányzik belőle a jó szándék, de nincs ideje használni. Képes szeretni, csak régóta nem próbálta: értekezletek, határidők, bevételi kimutatások, üzleti sikerek és diadalok szédületében él évek óta, a családját viszont elhanyagolja. Egy nap az ügyvédje különös eseményről értesíti: örökölt egy pingvint - akit egy véletlen félreértés következtében még öt társa követ. És Popper úr élete attól kezdve átalakul. A szelídnek látszó, csámpás és frakkos madárkák felforgatják az életét. Miközben elegáns New York-i lakosztálya jeges vidámparkká, az élete pedig téli túlélőtúrává alakul, Mr. Popper élvezni kezdi vendégei társaságát, és végül újra megtanul szeretni, és törődni.

Jim Carrey nagy kedvencem már kis korom óta, az Ace Ventura filmekben, a Maszkban, a Dumb és Dumberben remek komikusi alakításokat nyújtott és amikor már beskatulyázták a "gumiarcú" szerepkörbe akkor a Truman Show-val és az Ember a Holdon-nal megmutatta, hogy igen is tud  komoly lenni és lenyűgöző drámai alakításokra is képes. Na de ennyit Jim Carrey-ről, térjünk át kicsit a filmre. Amire az abszolút közepes jelző a legtalálóbb. A cselekmény egy klisé halmaz, amitől már az első percben teljesen kiszámíthatóvá válik. Elvált, gerinctelen üzletember akinek nincs ideje a gyerekeire és csak a munkájának él, aztán jön valami (jelen esetben 6 pingvin) ami megváltoztatja az életét és megjavul. A film nézése közben végig Jim Carrey 1997-es Hanta Boy című filmje járt a fejemben, aminek szinte teljesen ugyanez volt a dramaturgiája, igaz az nekem sokkal jobban tetszett. Carrey mellett a film másik főszereplői a kis pingvinek voltak, akiket nagy részben számítógépekkel "rajzoltak" voltak és ez nekem kapásból nem tetszett. Persze igazi pingvineket sokkal nehezebb, sőt egyes jelenetekre lehetetlen lett volna betanítani az állatokat. A sok pingvin pukis és kakis jelenetnél már-már kellemetlenül éreztem magam, teljesen felesleges és humortalan volt, ellenben a "Facbookos" és "lassított jelenetes" poén nagyon bejött és hangosan nevettem rajtuk. Összességében a Mr. Popper Pingvinjei, Jim Carrey nélkül nem lenne jó film, de neki köszönhetően épp, hogy nézhető.  50%.

Koszorúslányok (Bridesmaids - 2011)

Annie élete egy nagy káosz. Ám amikor megtudja, hogy legjobb barátnőjét eljegyezték, muszáj, hogy ő legyen Lillian koszorúslánya. Bár se pasija, se pénze, Annie átblöfföli magát a drága és bizarr rituálékon. Egy esélye van, hogy minden tökéletes legyen, és megmutassa Lilliannek és a többi koszorúslánynak, mire képes valaki azért, akit szeret.

Egy újabb film az Apatow műhelyből, ami ezúttal a nőket célozza meg. Én személy szerint bírom Judd Apatow filmjeit akár rendezőként, akár producerként van jelen, de a Koszorúslányok kicsit félrement. Lehet, hogy a már megszokott Apatow formula: Az átlag vígjátékoknál hosszabb játékidő (jelenesetben kerek 2 óra), és a sok vicces jelenet mellé bepakolt "dráma" és tanulság miatt. A játékidőt még elnézném, de a Koszorúslányok esetében a 2 órás játékidő minimum 60% a főszereplő csaj magánéleti válságával foglalkozott amitől nagyon leült a film. A szereplők jól kitaláltak és jól castingolták hozzá a színésznőket, de nem használták ki őket eléggé. A trailer alapján azt hittem, hogy az egész filmben végig együtt fognak ökörködni, mint mondjuk a Másnaposokban a "három jó bari" (úgyis sokan hasonlítják hozzá a Koszorúslányokat), de nem. Nem kaptak elég szerepet, amit már csak azért sem értek mert azok a jelenetek ahol a hat csaj együtt van, azok tényleg nagyon viccesek és igazából azok a jelenetek húzzák fel a filmet a nézhető kategóriába. Talán majd a második részre küszöbölik ezt a hibát. A 2 óra alatt visszagondolva nem unatkoztam, nem akartam kikapcsolni és tulajdonképpen hamar elrepült, de ennél sokkal jobb és humorosabb filmet vártam, már csak a rengeteg magasztaló kritika miatt is. 60%.

Idegen Arcok (Attack the Block - 2011)

 

Egy tinibanda veszi fel benne a harcot a kegyetlen földönkívüli szörnyekkel, és változtatja csatatérré London egyik olcsó külvárosi lakónegyedét. Harc közben a kemény utcai vagányokból álló banda földönkívülieket szecskázó tökös szabadcsapattá formálódik. A külváros szembeszegül a külvilággal, és a helyzet nem egyszerűen robbanásveszélyes: robbanni fog!

Az első trailer óta a várólistámon volt ez a film, aminek megnézése után egy kissé csalódott vagyok. A film egyik producere az az Edgar Wright volt aki pár éve elhozta nekünk az egész jó zombi-komédiát, a Haláli Hullák Hajnalát és a remek akció-vígjátékot a Vaskabátokat és nekem ez bőven elég indok volt arra, hogy olyan hamar megnézzem, amilyen hamar csak lehetséges. Ez a nap ma érkezett el és mint már említettem csalódott vagyok. A film nagyon arányosan volt megszerkesztve és nekem lehet, hogy ez nem tetszett benne, mert egyik műfajt se éreztem kiemelkedőnek. Horrornak nem volt elég félelmetes, sci-fi-nek nem volt elég misztikus, vígjátéknak pedig nem volt elég vicces.Pedig most nagyon jól esett volna egy félelmetes, de ugyanakkor térdcsapkodóan vicces film...ez most nem jött össze. Lehet ez annak is köszönhető, hogy a szörnyek bár baromi jól néztek ki azokkal a foszforeszkáló fogakkal meg minden, de a frászt egy kicsit sem hozták rám, sőt inkább tűntek "cuki" plüssállatoknak, annak ellenére, hogy embereket zabáltak, bár be kell vallanom azért élőben nem szívesen futnék össze egy ilyen lénnyel, de itt most nem emelték meg a félelem szintemet. A gyerek színészek viszont hibátlanul lettek összeválogatva. Teljesen hiteles alakítást nyújtottak és amennyire ellenszenvesek voltak az első 5 percben, annyira szerethetővé váltak a film során. A két kis gengszter gyerek és az elég erős nyelvezet miatt is plusz pont jár, ahogy a végső nagy leszámolás miatt is ami perfektül volt összerakva, igaz elég rövid lett. Összességében csalódás, mert többet vártam, de nem bánom azt az alig másfél órát amit rászántam. 60%.