Pénzcsináló (Moneyball - 2011)

Van, aki képtelen lemondani a győzelemről. Billy Beane fiatal korában azt hitte, a baseball szupersztárja lesz, ám a pályán nem tudott felnőni az elvárásokhoz. Nem fordult el a sporttól, most az oaklandi csapatot vezeti - ám kevés pénzből gazdálkodik, és a tehetséges játékosait mind elszipkázzák a többet ajánló, nagyobb egyesületek.
Még szerencse, hogy nem a pályán dől el minden. Billy összeismerkedik egy fiatal matematikussal, akinek van egy vad elmélete: hatalmas adatbázisa és néhány statisztikai program segítségével meg tudja jósolni, kik azok a játékosok, akik nem kellenek senkinek, olcsók, mégis sikert hozhatnak. A furcsa páros belevág a kockázatos kalandba. Olyanokat szerződtetnek, akikről mindenki lemondott, akik már maguk sem hisznek a győzelemben. A közönség nevet, a csapat vezetői lázadnak, a játékosok nem hiszik el, hogy mi történik velük.
Valami azonban megváltozik a pályán, és az már baseball történelem.

Félve ültem le a Pénzcsináló elé. Nem szeretem a sport filmeket, nagy részük számomra rém unalmas és az utolsó percig kiszámítható. A Pénzcsináló viszont más. A két órás játékidőből jó ha 10 perc foglalkozik magával a baseball meccsekkel, a fő hangsúly ebben a filmben nem a mérkőzéseken, hanem a statisztikákon van, azon, hogy bonyolult számításokkal igenis kiszámolható, hogy egy játékos mennyit ér, mire képes, és ez szerintem rémesen izgalmas még ha elsőre száraznak és unalmasnak is hangzik. A film nagyjából az 5. perc után úgy beszippantott, hogy a befejezés után sem eresztett, és ha nem késő este kezdtem volna el nézni, megkockáztatom rögtön újra is néztem volna. Ilyen jó film a Pénzcsináló, hatalmas film élmény annak ellenére, hogy nagy izgalmak és látványos baseball meccsek nincsenek a filmben. A befejezés és az utána következő pár mondatos tény engem ledöbbentett, mert nem erre számítottam, mondhatni volt benne egy csavar a megszokott sportfilmekhez képest, egy csavar amit maga az élet írt, ugyanis a film igaz történet alapján készült. 90%.

A filmet 6 Oscar-díjra jelölték, amiből ha a statisztikákat nézzük nem sokat fog bezsebelni...sajnos. Brad Pitt abszolút megérdemelné, nem feltétlen ezért az alakításáért, bár itt is nagyon nagyot alakított. Jonah Hill jelölése legjobb mellékszereplő kategóriában érdekes, mert jó volt, de jelölést nem ér szerintem. A legjobb film díjára se sok esélye van, ugyanis a Némafilmes mindenhol tarol és valószínűleg az Oscar gálán is tarolni fog, de én akkor is tiszta szívből szurkolok majd a Pénzcsinálónak, hogy gyűjtse be a lehető legtöbb szobrot!

Bucky Larson - Született Filmcsillag (Born to Be a Star - 2011)

Bucky a kisvárosi bolti eladó csak éldegél bele a vakvilágba, amíg egyszer rá nem jön, hogy ódivatú szülei egykor menő szexfilmsztárok voltak. Megittasodik a felismeréstől, hogy megtalálta élete értelmét, összepakol és elindul Los Agelesbe. Bucky azt reméli, hogy a nagy elődök nyomába léphet.

Perverz kíváncsiságból néztem meg ezt a filmet. Kíváncsi voltam, hogy vajon tényleg olyan rossz-e ahogy mondják (IMDb: 2.7, de amikor megnéztem a filmet, kb. egy hete akkor még csak 2.5-ös volt és minden idők 100 legrosszabb filmje közt is szerepelt. A Rottentomatoes oldalán pedig még most 0%-os tetszési indexszel virít). A sztori és az előzetes kritikák alapján azt hittem, hogy egy Jason Friedberg/Jason Seltzer (Katasztrófafilm, Bazi Nagy Film, Csajozós Film) féle hányásban, salakanyagban és egyéb testnedvekben úszó paródiafilm lesz, de részben szerencsére csalódtam, pozitív értelemben. Miért csak részben? Nos azért, mert Adam Sandlernek (igen, ő volt a film egyik forgatókönyv írója) és barátainak sikerült 2-3 brutálisan ocsmány ondós poén beleírniuk a forgatókönyvbe. És ez olyan szinten sokat ront az amúgy nem is olyan vészesen rossz filmen, hogy az borzasztó. Mert miért hiszi bárki is azt, hogy nevetni fogunk azon, ha ondó lóg le a plafonról, vagy egy idős néni válláról. Persze nevetünk, de nem azért mert vicces, hanem mert irtózatosan kínos. Ezeket a jeleneteket leszámítva viszont egy majdnem közepes szintet megütő vígjátékról beszélünk.

A főszereplő (Nick Swardson) Bucky, egy full kretén, visszamaradott, idegesítő idióta, akit a mellékszereplők próbálnak meg kontrollálni, mert ők szerintem jók voltak, de ezzel biztos sokan nem értenek majd egyet. Christina Ricci gyönyörű volt a filmben, én legalábbis teljesen beleszerettem. Don Johnson is jó volt a lecsúszott pornófilmes szerepében, ahogy Stephen Dorff is aki egy beképzelt, nagy farkú pornósztárt játszott. De film igazán nagy poénjai, amiken fel is nevettem, egy nagyon nagyon mellékszereplőhöz Kevin Nealsonhoz köthetőek, aki Bucky idegbeteg lakótársát alakította.

Nem tagadom a Bucky Larson néhol nagyon gyengeelméjű és undorító film, faék forgatókönyvvel, de nekem kellemes meglepetés volt, mert ennél sokkal, de SOKKAL rosszabbra számítottam. 45%. Simán lehetett volna ez akár 50-55% is, ha nem tették volna bele azt a 2-3 undormány poént és ha a főszereplő nem nyomja full kreténbe a szerepét...

Sherlock Holmes 2. - Árnyjáték (Sherlock Holmes: A Game of Shadows)

A világ leghíresebb és legokosabb magándetektívje visszatér - és vár rá néhány nagy meglepetés. Végre emberére akad, nyomába eredhet annak a zseniális bűnözőnek, aki mindarra képes, amire ő csak a rossz szolgálatában. Moriarty professzor lelkiismeret-furdalás nélkül követi el a legvadabb bűntényeket. Ha érdekei úgy kívánják, még az osztrák koronaherceget is képes meggyilkolni. Miközben Watson az esküvőjére készül, társa nyakig merül az ügybe, és nemcsak a doktort, hanem saját, szintén zseniális bátyját és egy gyönyörű, de veszélyes jósnőt is magával ránt. Egész Európán keresztül folyik az üldözés, és a professzor egy lépéssel mindig előttük jár.

 Nem túlzás, ha azt mondom, hogy 2 éven át tűkön ülve vártam a Sherlock Holmes folytatását, és lehet, hogy ennek a nagy várakozásnak köszönhetően, de csalódott vagyok. Két hete direkt újranéztem az első részt (ami még mindig stabil 80%-on áll nálam), hogy friss élmények alapján tudjam összehasonlítani a folytatással. Összehasonlításom eredménye pedig az lett, hogy a folytatás a "többet, többet, többet!" elv ellenére gyengébb lett az elődjénél. Nem sokkal, de gyengébb. Kifejtem...

Az első rész humor-akció-misztikum hármasa szinte tökéletes arányban volt jelen a filmben, de a második részben ez a hármas teljesen felborult. A misztikumot ki is húzhatjuk, így maradt az akció és a humor. Az akció jelenetek nagyon szépek, jól kidolgozottak voltak. A lassított erdőben menekülős rész tökéletes volt, csak pislogtam, igazi szem rágógumi volt Guy Ritchie módra. Downey és Law között jól működött a kémia és jól hozták a karakterükre. Noomi Rapace a filmbeli cigánylányt én sokakkal ellentétben nem emelném ki különösebben, jó volt, de semmi extra. Ahogyan Holmes legnagyobb ellenségét, a Moriarty professzort alakító Jarred Harrist se. Stephen Fry-t viszont igen, aki Holmes idősebb testvérét Mycroftot alakította meglehetősen viccesen (csak a szinkronját baszták el).


Ez a kritika "rövid filmkritika" létére elég hosszúra sikeredett és még le se írtam mindent amit akartam, de zárom soraimat. A folytatás kicsit gyengébbre sikeredett az első résznél, de még így is vérbeli kalandfilm, nagyszerű akció jelenetekkel, bunyókkal és rengeteg humorral. 75%.