2011. október 16., vasárnap

Amerika Kapitány - Az Első Bosszúálló (Captain American: The First Avenger - 2011)


amikor Steve Rogers önkéntesként jelentkezik egy kísérleti programba, amelytől átváltozik az Amerika Kapitányként ismert szuperkatonává. Amerika Kapitány egyesíti erejét Bucky Barnesszal és Peggy Carterrel, hogy szembeszálljanak a gonosz HIDRA nevű szervezettel, melyet az ördöngös Vörös Kopnya vezet.

A Marvel az utóbbi pár évben egyszerűen nem tud hibázni. Az első Vasember óta folyamatosan jó alkotásokat adnak ki a kezeik közül. Idén két filmmel is jelentkeztek, először a Thorral, majd az Amerika Kapitányával. Előzetesen egyik filmet se vártam különösebben, ennek legfőbb oka az volt, hogy míg a többi Marvel karaktert ismertem, ők kettejüket egyáltalán nem, így azt se tudtam mire számíthatok. Szerencsére mindkét film esetében pozitívan csalódtam. A két film közül nekem az Amerika Kapitány tetszett jobban. Sokkal komolyabb, jobban összerakott és akciódúsabb volt. Elsőre fura volt, hogy egy Marvel film a második világháború idejében játszódik, de könnyen belerázódtam a hangulatába, sőt így utólag visszagondolva kifejezetten jól állt a filmnek ez a környezet. Chris Evans jó választás volt a kapitány szerepére, kellőképpen kigyúrta magát és az alakításával sem volt gond. Külön kitérnék arra, hogy a CGI-s "vékony" Chris Evans kivitelezése hiba nélküli volt. A Vörös Koponyát alakító Hugo Weaving is jó választás volt a főgonosz szerepre, de ez nem olyan nagy meglepetés (lsd. Mátrix). Először féltem amikor megtudtam, hogy a filmet az a Joe Johnston rendezi aki legutóbb a meglehetősen erőtlen Farkasember remaket készítette, de végül pozitív élményekkel álltam fel a film után, mert sikerült egy szórakoztató, élvezetes és jó képregényfilmet csinálnia. Az X-men: Az Elsők után ez az év legjobb szuperhős mozija. 75%.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése